Szt. László Római Katolikus Plébániatemplom

A nagyharang:


Középharang:


Lélekharang:


A szentélyharang:
Az evangélikus templom








A Feltámadt Krisztus templom

A 300 kg-os harang

A 45 kg-os harang

Református templom

Budapest, Kőbánya

Szent László plébániatemplom

Adatfelvétel: Vizler Imre és Bajkó Ferenc

4 harangja van: 3 a toronyban, 1 a nyugati oldalhajóban

  • Jézus Szíve nagyharang: 900 kg-os, 115 cm alsó átmérőjű, 90 cm a magassága. 1949-ben öntötte Szlezák László Budapesten a II. világháborúban elrekvirált harang pótlásául.

    Egyik oldalán felirata:
    "A. D. A MÉLYSÉGBŐL ZENGD AZ IMÁT.
    HÍVD LE ISTENT RÁNK S HOZZÁNK A MAGYART.
    MÚLTÉRT S JÖVŐÉRT MINDIG MEGBŰNHŐDTÜNK.
    SZERESSE AZ ÚR S SZÁNJA MEG NÉPÜNK.
    1949."


    Másik oldalán kép: Jézus Szíve,
    fölötte félkörben és alatta felirat:
    "JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVE
    IRGALMAZZ NEKÜNK"

    Pártázaton: "ÖNTÖTTE SZLEZÁK LÁSZLÓ MAGYARORSZÁG ARANYKOSZORÚS HARANGÖNTŐ MESTERE BUDAPESTEN"

  • Szent László harang: 450 kg-os, 93 cm alsó átmérőjű, 69 cm magasságú. Ifj. Walser Ferenc öntötte 1923-ban Budapesten, ez a templom egyetlen harangja, amely túlélte a II. világháborút. Egyik oldalán felirat a paláston:

    "ISTEN DICSŐSÉGÉRE
    A BUDAPEST-KŐBÁNYAI HÍVEK
    ÁLDOZATKÉSZ ADAKOZÁSÁBÓL
    ÖNTÖTTE 1923. ÉVBEN WALSER FERENCZ BUDAPESTEN"


    Másik oldalán Szent László egészalakos féldomborműve látható, illetve felirat:
    "SZENT LÁSZLÓ LELKÉT ZENDÍTI E MÉLA HARANGSZÓ,
    KÉT ESZMÉN CSÜGGJ; ISTENEN S HAZÁN
    SAJÓ SÁNDOR"

  • Szent Kereszt lélekharang: 200 kg-os, 76 cm alsó átmérőjű, 53 cm magas. Szlezák László öntötte 1948-ban Budapesten.

    Felirat a paláston:
    "A HÁBORÚ HALOTTAIÉRT
    SÍRJ HARANG
    A LÉLEKÉRT SZÁLLJON AZ ÚRHOZ
    E TISZTA HANG"

    Másik oldalán feszület látható.

    Pártázaton: ÖNTÖTTE SZLEZÁK LÁSZLÓ MAGYARORSZÁG ARANYKOSZORÚS HARANGÖNTŐ MESTERE BUDAPESTEN - 5018. SZ.

    Vállán körbefutó díszítés: metopék között égő szív és angyalfej látható (megegyezik a nagyharangéval).

  • Szent Miklós harang (a szentélyben): kb. 30 kg-os, 39 cm alsó átmérőjű, Ifj. Walser Ferenc öntötte 1914-ben Budapesten. A harangot csak Húsvétkor használják.

    Egyik oldalán felirata:
    "IMPENSIS POPULI PAROCH-PEST
    ADS. JOSEPH FUSA 1806.
    JOSEPH HORNUNG IN PEST 1837.
    RENOV. WALSER FRANCISCUS BPEST 1914.
    SUMPT. PATR. COMIT. METROP. BPEST "


    Másik oldalán Szent Miklós alakja látható

    Vasárnap délelőtti harangozási rend
    8.45: Szent László harang (450 kg); 3 perc

    8.57: Jézus Szíve harang (900 kg) + Szent László harang (450 kg); 2 perc

    10.30: Szent László harang (450 kg); 3 perc

    10.45: Jézus Szíve harang (900 kg); 3 perc

    10.55: Jézus Szíve harang (900 kg) + Szt. László harang (450 kg) + Lélekharang (200 kg); 5 perc

    12.00: Jézus Szíve harang (900 kg); 3 perc

    Evangélikus templom

    Egyetlen harangját Szlezák László öntötte 1933-ban, kb. 4,5 mázsás, alsó átmérője 91 cm. Egyik oldalán érdekes, összetett dombormű látható: kelyhet és keresztet ábrázol fölöttük pedig istenszem-motívum mindez búzakalász-koszorúba foglalva. A dombormű fölött félkörösen felirat helyezkedik el: „Erős vár a mi Istenünk.” Alatta pedig: „Luther Márton születésének 450. évfordulója emlékére, 1933.” A harang vállát koszorúba foglalt kelyhek sora díszíti. Vasárnap az istentisztelet előtt egy órával, fél órával, negyed órával és annak kezdetekor szól 3 percig. Ezen kívül hangját minden nap déli 12-kor is hallhatjuk.



    Az evangélikus harang

    Feltámadt Krisztus templom

    Adatfelvétel: Hunyadi Gábor

    2 harangja van

  • Nagyharang: 300 kg-os, 82,5 cm alsó átmérőjű, áisz hangú.

    Felirata:
    "SZÁLLJON E HARANG SZAVA MINDEN SZÍVBE, LEGYEN A FÖLDÖN BOLDOGSÁG ÉS BÉKE. A BPT X. PONGRÁC ÚTI TEMPLOM RÉSZÉRE ÖNTÖTTE SZLEZÁK RÁFAEL AZ 1956-BAN SZÉTLŐTT HARANG ANYAGJÁNAK FELHASZNÁLÁSÁVAL. 1958."

    Másik oldalon: Szent József kép

  • Lélekharang: 46 kg-os, 43,5 cm alsó átmérőjű, áisz hangú.

    Felirata:
    "ISTENBE VETETT HITÜNKKEL ÉS EZERÉVES ŐSI ERÉNYÜNKKEL HIRDESSE E KIS HARANG: NEM, NEM, SOHA!" "ÖNTTETTÉK AZ AUGUSZTATELEPI RÓM. KATH. MENEKÜLT HÍVEK. 1928. ÖNTÖTTE SZLEZÁK LÁSZLÓ HARANGÖNTŐ MESTER BUDAPESTEN."

    Másik oldalon: "MAGYARORSZÁG NAGYASSZONYA KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!" (Magyarok Nagyasszonya képpel)

    A templom középső harangját a háborúban hadi célokra elvitték, pótlására mai napig nem került sor, helye megvan az állványban. Kb. 160 kg-os lehetett.

    Letölthető harangozások:

  • Vasárnap 3/4 11 - A Szent László templom nagyharangja (harangozás eleje)

  • Vasárnap 11 óra - A Szent László templom két harangja (harangozás eleje)

  • Vasárnap 11 óra - A Szent László templom három harangja (1)

  • Vasárnap 11 óra - A Szent László templom három harangja (2)

  • Vasárnap 11 óra - Harangjáték a katolikus templomban

  • Vasárnap fél 10 - A református templom nagyharangja (harangozás eleje)

  • Vasárnap fél 10 - A református templom nagyharangja (harangozás vége)

  • Vasárnap 10 óra - A református templom összes harangja (harangozás eleje)

  • Vasárnap 10 óra - A református templom összes harangja (harangozás vége)

  • Vasárnap fél 10 - Az evangélikus templom harangja
  • Az oldalt szerkeszti: Bajkó Ferenc
    E-mail címünk: harang@templom.hu