|
|
|
Debrecen
Református Nagytemplom
2 harangja van:
Rákóczi-harang: a nyugati tornyban függ Magyarország legnagyobb református harangja. Az ötödik legnagyobb harang magyarországon.
Tömege: 5000 kg
Alsó átmérő kb. 198 cm.
Az eredeti harangot I. Rákóczi György erdélyi fejedelem öntette az ellenségtől zsákmányolt ágyúból 1636-ban Régner János németprónai mesterrel Gyulafehérvárott. Az 5600 kg-os harang az 1802-es tűzvészben nem olvadt meg, hanem a faállvány égése következtében a földre zuhant, a lakosok vízzel próbálták locsolni, így a hirtelen hőtágulás következtében megrepedt. Újjáöntéséig sok idő telt el. 1865-ben Hiltzer Ignác kivágta a megrepedt részt (ebből készült el a kollégium ma is meglévő csengettyűje) és újjáöntötte, de ismét megrepedt. Ekkor Rákóczi címerét is kivágták belőle (ez 167 kg) kiállítási tárgyként elhelyezték a Kollégiumban. A harang újjáöntésére 1873-ban került sor, ezt Hiltzer Ignácz bécsújhelyi öntő és Pozdech József pesti lakatos végezte. A mai harang az eredeti Rákóczi-harang pontos, kicsinyített (kb. 600 kg-al kisebb) mása, megtalálhatók rajta az eredeti feliratok és Rákóczi címere is.
Rákóczi címere alatt a fejedelem jelmondata áll:
"NON EST CURENTIS
NEQUE VOLENTIS
SED MISERENTIS
DEI"
(Nem azé, aki fut, sem nem azé, aki akarja, hanem a könyörülő Istené)
A címer körüli felirat: GEORGIUS RÁKÓCZI D G PRINC TRANS PART REC HUNG DNS ET SIGUL COM
A vele átellenes oldalon a keletkezési felirat:
"EZEN HARANG
1802-BEN
A NAGY TŰZVÉSZKOR
LEZUHANVÁN MEGREPEDT.
1863-BAN
A REPEDT RÉSZEK KIVÁGATTATTAK
KÉSŐBB ÚJ REPEDÉST KAPOTT.
A RÉGI ALAKBAN
ÉS FELIRATOKKAL ÚJRAÖNTETETT
1873-BAN.
ÚJRA ÖNTÖTTE
HILZER IGNACZ BÉCSÚJHELYEN
FÖLSZERELTE POZDECH JÓZSEF
BUDAPESTEN"
A lépcsőfeljáró felöli oldalon igéket olvashatunk latinul:
LUCAE 11.
BEATI, QUI AUDIUNT VERBUM DEI,
ET CUSTODIUNT ILLUD
("Boldogok, akik hallgatják és megtartják Isten beszédét" Luk11,28)
ROM. 10.
FIDES EX AUDITT,
AUDITUS AUTE PER VERBUM DEI.
("a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által" Rm10,17)
PSALM: 122
LAETATUS SUM CUM DICERETUR MIHI:
EN DOMINUM DOMINI IBIMUS
("Örülök, ha ezt mondják nekem: az Úr házába megyünk" Zsolt122,1)
HABAC. 2.
ROM. 1.
IUSTUS EX FIDE SUA VIVET
("Az igaz ember pedig hitből él" Róm.1,17)
Rákóczi harangja és fölötte kialakított kilátó a templom nyitvatartási idejében látogatható, ennek megfelelően ráccsal elkerítették, hogy a rossz szándékú turisták ne tehessenek kárt benne, ám ennek ellenére filctollal a pártázatát összefirkálták. A látogathatóság miatt csak vasárnap és ünnepekkor szólal meg, illetve halottak emlékére (a turisták többször panaszkodtak arra, hogy megszólalt, amikor fent voltak).
Kisharang: a keleti toronyban függ.
Tömege: 1680 kg-os (30 bécsi mázsa)
Alsó átmérő: 146 cm
1865-ben készült ugyanott, mint a Rákóczi-harang. Egyik oldalán Debrecen 17. századi címere látható, kétoldalt egy-egy angyallal.
Alatta a felirat:
"ISTEN DICSŐSÉGÉRE ÖNTETTE A DEBRECZENI REF. EGYHÁZ MDCCCLXV".
Másik oldalán olvashatjuk:
ÖNTÖTTÜK ÉS ÚJ MODOR SZERINT FELSZERELTÜK HILZER IGNÁCZ ÉS POZDECH JÓZSEF PESTEN.
Hilzer osztrák harangöntő volt, akinek a magyarországi piacát Pozdech József lakatos segítette elő, mint üzletkötő, illetve a harangok jármát Pozdech készítette el. Az új modor pedig a 19. században a füles koronát felváltó tárcsás felfüggesztésre utal, melynek a lényege, hogy egy tárcsa segítségével a már felfüggesztett harang elforgatható, így az ütő nem csak egy helyen koptatja a harangpalástot. Hosszú éveken keresztül technikai okokból kifolyólag nem szólaltatták meg, napjainkban a korábban szokásosnál gyakrabban hallható, a Rákóczi-harang helyett ez szólal meg minden délben.
a Nagytemplom korábbi öt harangja közül csak e két legnagyobb élte túl a két virágháború rekvirálását.
Református Kistemplom (Csonkatemplom)
1 harangja van:
380 kg-os, 1911-ben Egry Ferenc öntötte Kisgejőcön.
Az I. világháború előtt két harangja volt, a nagyobbikat, mely 1721-ben készült, elrekvirálták.
Szent Anna-(róm. kat.) székesegyház
1 harangja van:
753,2 kg-os (1345 font), Szalézi Szent Ferenc tiszteletére szentelték
1831-ben, öntötte: Eberhard Henrik Pesten. A többi harangot a világháborúkban
elvitték. Jelenleg is gyűjtés folyik egy új harang öntésére, hogy a templom mindkét tornyában legyen harang.
Verestemplom (Kossuth utcai református templom)
2 harangja van:
Nagyharang: 1380 kg-os, a templom építésével egyidős, Kövesdi János debreceni polgár és neje, Bekecs Sára adománya, 1887-ben öntötte Thúry János Budapesten.
Középharang: 561 kg tömegű, Szlezák László öntötte 1937-ben, a templom 50 éves jubileuma alkalmából készült el a világháborúban elvesztett harang helyett. Az újraöntést a torony alatti bejáratban elhelyezett emléktábla hirdeti. Ugyanekkor készült a kisharang is, amely a II. világháborúban rekviráltak el. Ennek a kisharangnak az elődjét a Kossuth utcai gyülekezet az Ispotályi templomnak adta ajándékba.
Görög katolikus templom
1 harangja van:
2800 kg-os, Seltenhofer Frigyes öntötte Sopronban 1909-ben. Védőszentje Szent Mihály Főangyal. Feliratának részlete: "Öntetett néhai Polgár György Mihály és neje szül. Nagy Júlianna alapítványából.
|
|