|
|
|
Törökszentmiklós
Református templom
4 harangja van:
Nagyharang: 1760 kg tömegű, 1926-ban Szlezák László bp-i műhelyében készült. A harang egyik oldalán egy nyitott Biblián nyugvó kehely, két búzakalász és szőlő-díszítmények láthatók. Alatta szöveg: "Tebenned bíztunk eleitől fogva Uram!"
Középső harang: 750 kg-os, Eberhard Henrik öntötte 1805-ben Pesten. Feliratának részlete "A törökszentmiklósi ref. sz. Ekklesia tulajdon költségével...öntetett...", ez a harang öntésének korában gyakori harangfelirat volt, ugyanis sokszor a protestánsok és katolikusok között vita tárgyát képezte egy-egy olyan harang, aminek eredetét nem tudták bizonyítani, az ellenreformáció idejében sok harangot ítéltek át a katolikusoknak emiatt.
Kisharang: 420 kg-os, Szlezák László öntötte 1926-ban. A harangpaláston búzakoszorúba foglalt magyar koronailletve szőlőfürtökön és búzakalászon nyugvó kehely látható. Felirata: "Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában!"
Legkisebb harang: 220 kg tömegű, Szlezák László öntötte Budapesten 1926-ban. Palástján kehely, szőlőfürt és búzakalász látató. Felirata: "Jöjjetek, imádjuk az Urat!"
Vasárnapi harangozási rend
9.00 - 420 kg-os harang
9.15 - 1760 kg-os harang
10.00 - 1760, 420, 220 kg-os harangok
12.00 - 1760 kg-os harang
A középső harang csak ünnepi alkalmakon szólal meg.
|
|